←  Psalms (102/150)  →
1. A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.
2. Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
3. Ne rejtsd el a te orczádat tõlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
4. Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tûzhely, üszkösök.
5. Letaroltatott és megszáradt, mint a fû az én szívem; még kenyerem megevésérõl is elfelejtkezem.
6. Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
7. Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
8. Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetõn.
9. Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
10. Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
11. A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
12. Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fû, megszáradtam.
13. De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségrõl nemzetségre [áll.]
14. Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idõ.
15. Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
16. És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsõségedet;
17. Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az õ dicsõségében.
18. Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
19. Irattassék meg ez a következõ nemzedéknek, és a teremtendõ nép dicsérni fogja az Urat.
20. Mert alátekintett az õ szentségének magaslatáról; a mennyekbõl a földre nézett le az Úr.
21. Hogy meghallja a fogolynak nyögését, [és] hogy feloldozza a halálnak fiait.
22. Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az õ dicséretét Jeruzsálemben.
23. Mikor egybegyûlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
24. Megsanyargatta az én erõmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
25. Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig [tartanak.]
26. Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
27. Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
28. De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak. [ (Psalms 102:29) A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az õ magvok erõsen megáll elõtted. ]
←  Psalms (102/150)  →