| ← Job (17/42) → |
| 1. | Még mindig csúfot ûznek belõlem! Szemem az õ patvarkodásuk között virraszt. |
| 2. | Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet? |
| 3. | Minthogy az õ szívöket elzártad az értelem elõl, azért nem is magasztalhatod fel õket. |
| 4. | A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak. |
| 5. | Példabeszéddé tõn engem a népek elõtt, és ijesztõvé lettem elõttök. |
| 6. | A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék. |
| 7. | Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad. |
| 8. | Ám az igaz kitart az õ útján, és a tiszta kezû ember még erõsebbé lesz. |
| 9. | Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jõjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek. |
| 10. | Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának. |
| 11. | Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz. |
| 12. | Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat. |
| 13. | A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném. |
| 14. | Hol tehát az én reménységem, ki törõdik az én reménységemmel? |
| 15. | Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban. |
| ← Job (17/42) → |