←  Psalms (139/150)  →
1. Az éneklõmesternek, Dávid zsoltára.
2. Te ismered ülésemet és felkelésemet, messzirõl érted gondolatomat.
3. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
4. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
5. Elõl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
6. Csodálatos elõttem [e] tudás, magasságos, nem érthetem azt.
7. Hová menjek a te lelked elõl és a te orczád elõl hova fussak?
8. Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.
9. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
10. Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
11. Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
12. A sötétség sem borít el elõled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
13. Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
14. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
15. Nem volt elrejtve elõtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, [mintegy] a föld mélyében.
16. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
17. És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
18. Számlálgatom õket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
19. Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tõlem!
20. A kik gonoszul szólnak felõled, [és nevedet] hiába veszik fel, a te ellenségeid.
21. Ne gyûlöljem-é, Uram, a téged gyûlölõket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
22. Teljes gyûlölettel gyûlölöm õket, ellenségeimmé lettek!
23. Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
24. És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
←  Psalms (139/150)  →