←  Luke (19/24)  →
1. És bemenvén, általméne Jerikhón.
2. És ímé [vala ott] egy ember, a kit nevérõl Zákeusnak hívtak; és az fõvámszedõ vala, és gazdag.
3. És igyekezék Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatá, mivelhogy termete szerint kis ember volt.
4. És elõre futván felhága egy eperfüge fára, hogy õt lássa; mert arra vala elmenendõ.
5. És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá õt, és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá; mert ma nékem a te házadnál kell maradnom.
6. És sietve leszálla, és örömmel fogadá õt.
7. És mikor [ezt] látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bûnös emberhez ment be szállásra.
8. Zákeus pedig elõállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitõl valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe.
9. Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy õ is Ábrahám fia.
10. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.
11. És mikor azok ezeket hallották, folytatá és monda egy példázatot, mivelhogy közel vala Jeruzsálemhez, és azok azt gondolák, hogy azonnal megjelenik az Isten országa.
12. Monda azért: Egy nemes ember elméne messze tartományba, hogy országot vegyen magának, aztán visszatérjen.
13. Elõszólítván azért tíz szolgáját, ada nékik tíz gírát, és monda nékik: Kereskedjetek, míg megjövök.
14. Az õ alattvalói pedig gyûlölék õt, és követséget küldének utána, mondván: Nem akarjuk, hogy õ uralkodjék mi rajtunk.
15. És lõn, mikor megjött az ország vétele után, parancsolá, hogy az õ szolgáit, a kiknek a pénzt adta, hívják õ hozzá, hogy megtudja, ki mint kereskedett.
16. Eljöve pedig az elsõ, mondván: Uram, a te gírád tíz gírát nyert.
17. Õ pedig monda néki: Jól vagyon jó szolgám; mivelhogy kevesen voltál hív, legyen birodalmad tíz városon.
18. És jöve a második, mondván: Uram, a te gírád öt gírát nyert.
19. Monda pedig ennek is: Néked is legyen birodalmad öt városon.
20. És jöve egy másik, mondván: Uram, imhol a te gírád, melyet egy keszkenõben eltéve tartottam;
21. Mert féltem tõled, mivelhogy kemény ember vagy; elveszed a mit nem [te] tettél el, és aratod, a mit nem [te] vetettél.
22. Monda pedig annak: A te szádból ítéllek meg téged, gonosz szolga. Tudtad, hogy én kemény ember vagyok, ki elveszem, a mit nem [én] tettem el, és aratom, a mit nem [én] vetettem;
23. Miért nem adtad azért az én pénzemet a [pénzváltók] asztalára, és én megjövén, kamatostól kaptam volna azt vissza?
24. És az ott állóknak monda: Vegyétek el ettõl a gírát, és adjátok annak, a kinek tíz gírája van.
25. És mondának néki: Uram, tíz gírája van!
26. [És] [õ monda]: Mert mondom néktek, hogy mindenkinek, a kinek van, adatik; a kinek pedig nincs, még a mije van is, elvétetik tõle.
27. Sõt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én õ rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg elõttem!
28. És ezeket mondván, megy vala elõl, felmenvén Jeruzsálembe.
29. És lõn, mikor közelgetett Béthfágéhoz és Bethániához, a hegyhez, mely Olajfák [hegyének] hívatik, elkülde kettõt az õ tanítványai közül,
30. Mondván: Menjetek el az átellenben levõ faluba; melybe bemenvén, találtok egy megkötött vemhet, melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt, hozzátok ide.
31. És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá.
32. És elmenvén a küldöttek, úgy találák, a mint nékik mondotta.
33. És mikor a vemhet eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet?
34. Õk pedig mondának: Az Úrnak szüksége van reá.
35. Elvivék azért azt Jézushoz: és az õ felsõruháikat a vemhére vetvén, Jézust reá helyhezteték.
36. És mikor õ méne, az õ felsõruháikat az útra teríték.
37. Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtõjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fenszóval mindazokért a csodákért, a melyeket láttak;
38. Mondván: Áldott a Király, ki jõ az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsõség a magasságban!
39. És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat!
40. És õ felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.
41. És mikor közeledett, látván a várost, síra azon.
42. Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, a mik néked a te békességedre [valók]! de most elrejtettek a te szemeid elõl.
43. Mert jõnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelõl megszorítanak téged.
44. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.
45. És bemenvén a templomba, kezdé kiûzni azokat, a kik adnak és vesznek vala abban,
46. Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza; ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.
47. És tanít vala minden nap a templomban. A fõpapok pedig és az írástudók és a nép elõkelõi igyekeznek vala õt elveszteni:
48. És nem találták el, mit cselekedjenek; mert az egész nép õ rajta függ vala, [reá] hallgatván.
←  Luke (19/24)  →