←  Job (6/42)  →
1. Jób pedig felele, és monda:
2. Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
3. Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
4. Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
5. Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bõg-é az ökör az õ abrakja mellett?
6. Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
7. Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
8. Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
9. És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
10. Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
11. Micsoda az én erõm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtõztessem magam?!
12. Kövek ereje-é az én erõm, avagy az én testem aczélból van-é?
13. Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tõlem?!
14. A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
15. Atyámfiai hûtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
16. A melyek szennyesek a jégtõl, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;
17. Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hõség miatt fenékig száradnak.
18. Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.
19. Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
20. Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
21. Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
22. Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
23. Szabadítsatok ki engem az ellenség kezébõl, és a hatalmasok kezébõl vegyetek ki engem?
24. Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
25. Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
26. Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
27. Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!
28. Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
29. Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
30. Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
←  Job (6/42)  →