←  Job (37/42)  →
1. Halljátok meg figyelmetesen az õ hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az õ szájából kijön!
2. Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
3. Utána hang zendül, az õ fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
4. Isten az õ szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
5. Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esõnek és a zuhogó zápornak: [Szakadjatok].
6. Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az õ mûve.
7. Akkor a vadállat az õ tanyájára húzódik, és az õ barlangjában marad.
8. Rejtekébõl elõjön a vihar, és az északi szelektõl a fagy.
9. Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
10. Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az õ villáma.
11. És az köröskörül forog az õ vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
12. Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
13. Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
14. Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az õ felhõjének villáma?
15. Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhõk, [vagy] a tökéletes tudásnak csudáit [érted-é?]
16. Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltõl?
17. Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
18. Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
19. Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
20. Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át [rajta] és kiderül.
21. Észak felõl arany[színû világosság] támad, Isten körül félelmetes dicsõség.
22. Mindenható! Nem foghatjuk meg õt; nagy az õ hatalma és ítélõ ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
23. Azért rettegjék õt az emberek; a [kevély] bölcsek közül nem lát õ egyet sem.
←  Job (37/42)  →