←  Job (3/42)  →
1. Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.
2. És szóla Jób, és monda:
3. Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4. Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5. Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6. Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7. Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8. Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9. Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10. Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot.
11. Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12. Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!
13. Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -
14. Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kõhalmokat építenek.
15. Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
16. Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
17. Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstõl, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
18. A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
19. Kicsiny és nagy ott [egyenlõ,] és a szolga az õ urától szabad.
20. Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivûeknek?
21. A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
22. A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
23. A férfiúnak, a ki útvesztõbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
24. Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
25. Mert a mitõl remegve remegtem, az jöve reám, és a mitõl rettegtem, az esék rajtam.
26. Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
←  Job (3/42)  →