| ← Job (11/42) → |
| 1. | Felele a Naamából való Czófár, és monda: |
| 2. | A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza? |
| 3. | Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, a ki megszégyenítsen?! |
| 4. | Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid elõtt. |
| 5. | De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened! |
| 6. | És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bûneidbõl. |
| 7. | Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é? |
| 8. | Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg? |
| 9. | Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél. |
| 10. | Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg? |
| 11. | Mert õ jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra! |
| 12. | És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is. |
| 13. | Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd; |
| 14. | Ha a hamisságot, a mely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság; |
| 15. | Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erõs lennél és nem félnél; |
| 16. | Sõt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekrõl, úgy emlékeznél arról. |
| 17. | Ragyogóbban kelne idõd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a [kora] reggel. |
| 18. | Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál. |
| 19. | Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sõt sokan hizelegnének néked. |
| 20. | De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik elõlök, és reménységök: a lélek kilehellése! |
| ← Job (11/42) → |