←  Jeremiah (20/52)  →
1. És hallá Passúr a pap, az Immár fia (õ pedig fejedelem vala az Úr házában), Jeremiást, a mint e szókat prófétálja vala:
2. És megcsapdosá Passúr Jeremiást a prófétát, és beveté õt a tömlöczbe, a mely a Benjámin felsõ kapujában vala, az Úr háza mellett.
3. És lõn másnap, hogy kivevé Passúr Jeremiást a tömlöczbõl, és monda néki Jeremiás: Nem Passúrnak nevezett téged az Úr, hanem Mágor Missábibnak;
4. Mert ezt mondja az Úr: Ímé, én félelembe ejtelek téged és minden barátodat, és elhullanak az õ ellenségeik fegyvere által a szemeid láttára; az egész Júdát pedig odaadom a babiloni király kezébe, és elviszi õket Babilonba, és fegyverrel vágja le õket:
5. És odaadom e városnak minden vagyonát és minden keresményét, és minden drágaságát, és Júda királyainak minden kincsét odaadom az õ ellenségeik kezébe, és elrabolják, elhurczolják és Babilonba viszik azokat.
6. Te pedig Passúr és a te házadnak minden lakosa, rabságba mentek, és Babilonba jutsz és ott halsz meg és ott temettetel el, te és minden barátod, a kiknek hamisan prófétáltál.
7. Rávettél Uram engem és rávétettem, megragadtál engem és legyõztél! Nevetségessé lettem minden idõre, mindenki csúfol engemet;
8. Mert a hányszor csak szólok, kiáltozom; így kiáltok: erõszak és romlás! Mert az Úr szava mindenkori gyalázatomra és csúfságomra lett nékem.
9. Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az õ nevében többé nem szólok; de mintha égõ tûz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erõlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem.
10. Mert hallom sokak rágalmazását, a mindenfelõl való fenyegetést: Jelentsétek fel és ezt mi is feljelentjük: mindazok is, a kik barátaim, az én tántorodásomra figyelmeznek, mondván: Talán megbotlik és megfoghatjuk õt, és bosszút állhatunk rajta;
11. De az Úr velem van, mint hatalmas hõs, azért elesnek az én kergetõim és nem bírnak [velem,] igen megszégyenülnek, mert nem okosan cselekesznek: örökkévaló gyalázat lesz [rajtok] és felejthetetlen.
12. Azért, oh Seregeknek Ura, a ki megpróbálod az igazat, látod a veséket és a szíveket, hadd lássam a te büntetésedet õ rajtok: mert néked jelentettem meg az én ügyemet!
13. Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert a szegénynek lelkét megszabadítja a gonoszok kezébõl.
14. Átkozott az a nap, a melyen születtem; az a nap, a melyen anyám szûlt engem, ne legyen áldott!
15. Átkozott ember az, a ki örömhírt vitt az én atyámnak, mondván: Fiúmagzatod született néked, igen megörvendeztetvén õt.
16. És legyen az az ember olyan, mint azok a városok, a melyeket elvesztett az Úr és meg nem bánta; és halljon reggel kiáltozást, és harczi riadót délben.
17. Hogy nem ölt meg engem az én anyám méhében, hogy az én anyám nékem koporsóm lett volna, és méhe soha sem szûlt volna!
18. Miért is jöttem ki az én anyámnak méhébõl, hogy nyomorúságot lássak és bánatot, és hogy napjaim gyalázatban végzõdjenek?
←  Jeremiah (20/52)  →