| ← Isaiah (6/66) → |
| 1. | A mely esztendõben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot; |
| 2. | Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettõvel orczáját fedé be, kettõvel lábait fedé be, és kettõvel lebegett; |
| 3. | És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a [széles] föld az õ dicsõségével! |
| 4. | És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel. |
| 5. | Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim! |
| 6. | És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, a melyet fogóval vett volt az oltárról; |
| 7. | És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bûnöd elfedeztetett. |
| 8. | És hallám az Úrnak szavát, a ki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet! |
| 9. | És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek; |
| 10. | Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon. |
| 11. | És én mondék: Meddig [lészen ez] Uram?! És monda: Míg a városok pusztán állanak lakos nélkül, és a házak emberek nélkül, s a föld is puszta lészen; |
| 12. | És az Úr az embert messze elveti, s nagy pusztaság lészen a földön; |
| 13. | És ha megmarad még rajta egy tizedrész, ismétlen elpusztul ez is; [de] mint a terpentinfának és cserfának törzsük marad kivágatás után: az õ törzsük szent mag lészen! |
| ← Isaiah (6/66) → |