←  Isaiah (38/66)  →
1. Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás Ámós fia, a próféta, és mondá néki: Ezt mondja az Úr: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz!
2. És Ezékiás arczczal a falnak fordulván, könyörge az Úrnak,
3. És monda: Oh Uram, emlékezzél meg arról, hogy én elõtted jártam, igazságban és egész szívvel, és hogy a mi jó elõtted, azt mûveltem! és sírt Ezékiás keservesen.
4. És lõn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván:
5. Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendõt adok.
6. És az assiriai király kezébõl megszabadítlak téged és e várost; megoltalmazom e várost!
7. Ez legyen jel néked az Úrtól, hogy teljesíti azt az Úr, a mit mondott:
8. Ímé, visszatérítem az árnyékot, azokon a fokokon, a melyeken az Akház napóráján a nap már átvonult, tíz fokkal; és visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, a melyeken már átvonult.
9. Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségébõl fölgyógyult.
10. Én azt mondám: hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtõl!
11. Mondám: nem látom az Urat, az Urat az élõk földében, nem szemlélek embert többé a nyugalom lakói közt.
12. [Por]sátorom lerontatik, és elmegy tõlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltõl estig végzesz velem!
13. Reggelig nyugton vártam; mint oroszlán, úgy törte össze minden csontjaimat; reggeltõl estig végzesz velem!
14. Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem mint a galamb, szemeim a magasságba meredtek: Uram! erõszak rajtam, szabadíts meg!
15. Mit mondjak? hogy szólott nékem és Õ azt meg is cselekedé! Nyugton élem le éveimet lelkem keserûsége után!
16. Oh Uram! ezek által él [minden!] és ezekben van teljességgel lelkem élete. Te meggyógyítasz és éltetsz engemet!
17. Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserûség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak vermébõl, mert hátad mögé vetetted minden bûneimet!
18. Mert nem a sír dicsõít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hûségedre nem a sírverembe szállók várnak!
19. Ki él, ki él, csak az dicsõít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hûségedet!
20. Az Úr szabadított meg engemet; azért énekeljük énekimet éltünk minden napjaiban az Úrnak házában!
21. Akkor mondá Ésaiás, hogy vegyenek egy fügekalácsot, és dörzsöljék rá a fekélyre, hogy meggyógyuljon.
22. És mondá Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy fölmegyek az Úr házába?
←  Isaiah (38/66)  →