←  Isaiah (33/66)  →
1. Jaj néked pusztító és el nem pusztított, te csalárd, a kit még meg nem csaltak! Ha bevégzed a pusztítást, el fogsz pusztíttatni; ha készen leszel csalárdságoddal, téged fognak megcsalni.
2. Uram, könyörülj rajtunk! Téged várunk; légy karjuk reggelenként, és szabadítónk a szorongatásnak idején!
3. Egy zendülõ szózattól elfutnak a népek; ha te felemelkedel, elszélednek a népségek.
4. És elpusztítják zsákmánytokat sáska pusztításával, szöcske-ugrással ugrálnak reá.
5. Felmagasztaltatott az Úr, mert magasságban lakozik, betölté Siont ítélettel és igazsággal.
6. És békés lesz a te idõd, gazdag boldogságban, bölcseségben és tudományban; az Úr félelme lesz kincse.
7. Ímé, erõseik ott künn kiáltanak, a békesség követei keservesen sírnak.
8. Puszták az ösvények, megszünt az úton járó; megszegte a frigyet, lenézte a városokat, nem gondolt az emberrel!
9. Sírt, meghervadt a föld, a Libánon megszégyenült, ellankadt; olyan lett Sáron, mint egy puszta, és lombtalan Básán és Karmel.
10. Most fölkelek, így szól az Úr, most föltámadok, most fölemelkedem!
11. Fogantok szalmát, szültök polyvát, dühötök tûz, megemészt titeket.
12. A népek égetett mészszé lesznek, levágott tövisekké; tûzben hamvadnak el.
13. Halljátok meg távol valók, a mit cselekedtem, és tudjátok meg közel valók az én hatalmamat!
14. Megrettentek a bûnösök Sionban, félelem fogja el a gazokat: ki lakhatik közülünk megemésztõ tûzzel, ki lakhatik közülünk örök hõséggel?
15. A ki igazságban jár és egyenesen beszél, a ki megveti a zsarolt nyereséget, a ki kezeit rázván, nem vesz ajándékot, a ki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson:
16. Az magasságban lakozik, kõszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy.
17. A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot.
18. Szíved elgondolja a [mult] félelmét: hol az író, hol a mérlegelõ, hol a tornyok összeírója?
19. A gõgös népet nem látod, a homályos, érthetetlen ajkú népet, dadogó nyelve meg nem érthetõ.
20. Lássad Siont, ünnepeinknek városát, szemeid nézzék Jeruzsálemet, mint nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol, melynek szegei soha ki nem húzatnak, s kötelei soha el nem szakadnak;
21. Sõt az Úr, a dicsõséges lesz ott nékünk folyók és széles vizek gyanánt, a melyekbe nem jõ evezõs hajó, és nehéz gálya rajtok át nem megy.
22. Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Õ tart meg minket!
23. Megtágultak köteleid, árbóczfájok alapját nem tartják erõsen, vitorlát nem feszítenek: akkor sok rablott prédát osztanak, [még] a sánták [is] zsákmányt vetnek.
24. És nem mondja a lakos: beteg vagyok! a nép, a mely benne lakozik, bûnbocsánatot nyer.
←  Isaiah (33/66)  →