←  Genesis (2/50)  →
1. És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege.
2. Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az õ munkáját, a melyet alkotott vala, megszûnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala.
3. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szûnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.
4. Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,
5. Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fû sem hajtott ki, mert az Úr Isten [még] nem bocsátott vala esõt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
6. Azonban pára szállott vala fel a földrõl, és megnedvesíté a föld egész színét.
7. És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az õ orrába életnek lehelletét. Így lõn az ember élõ lélekké.
8. És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felõl, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.
9. És nevele az Úr Isten a földbõl mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.
10. Folyóvíz jõ vala pedig ki Édenbõl a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy fõágra szakad vala.
11. Az elsõnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany [terem.]
12. És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kõ.
13. A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét.
14. És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes.
15. És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté õt az Éden kertjébe, hogy mívelje és õrizze azt.
16. És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
17. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.
18. És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítõ társat, hozzá illõt.
19. És formált vala az Úr Isten a földbõl mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élõ állatnak, az annak neve.
20. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illõ segítõ társat nem talált vala.
21. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivõn egyet annak oldalbordái közûl, és hússal tölté be annak helyét.
22. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberbõl, asszonynyá, és vivé az emberhez.
23. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testembõl való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberbõl vétetett.
24. Annakokáért elhagyja a férfiú az õ atyját és az õ anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
25. Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az õ felesége, és nem szégyenlik vala.
←  Genesis (2/50)  →