← Galatians (4/6) → |
1. | Mondom pedig, hogy a meddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek; |
2. | Hanem gyámok és gondviselõk alatt van az atyjától rendelt ideig. |
3. | Azonképen mi is, mikor kiskorúak valánk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként: |
4. | Mikor pedig eljött az idõnek teljessége, kibocsátotta Isten az õ Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett, |
5. | Hogy a törvény alatt levõket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. |
6. | Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az õ Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! |
7. | Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által. |
8. | Ámde akkor, mikor még nem ismertétek az Istent, azoknak szolgáltatok, a mik természet szerint nem istenek; |
9. | Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sõt hogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erõtelen és gyarló elemekhez, a melyeknek megint újból szolgálni akartok? |
10. | Megtartjátok a napokat és hónapokat és idõket, meg az esztendõket. |
11. | Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam körültetek. |
12. | Legyetek olyanok, mint én; mert én is olyanná lettem, mint ti: atyámfiai, kérlek titeket, semmivel sem bántottatok meg engem. |
13. | Tudjátok pedig, hogy testem erõtelensége miatt hirdettem néktek az evangyéliomot elõször. |
14. | És megkísértetvén testemben, nem vetettetek meg, sem nem útáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust. |
15. | Hová lõn tehát a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek néktek, hogy ti, ha lehetséges volt volna, szemeiteket kivájván, nékem adtátok volna. |
16. | Tehát ellenségetek lettem-é, megmondván néktek az igazat? |
17. | Nem szépen buzgolkodnak érettetek, sõt minket ki akarnak rekeszteni, hogy mellettök buzgolkodjatok. |
18. | Szép dolog pedig fáradozni a jóban mindenkor, és nem csupán akkor, ha köztetek vagyok. |
19. | Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szûlök, míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus. |
20. | Szeretnék pedig most köztetek jelen lenni és változtatni a hangomon; mert bizonytalanságban vagyok felõletek. |
21. | Mondjátok meg nékem, kik a törvény alatt akartok lenni: nem halljátok-é a törvényt? |
22. | Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt; egyik a szolgálótól, és a másik a szabadostól. |
23. | De a szolgálótól való test szerint született; a szabadostól való pedig az ígéret által. |
24. | Ezek mást példáznak: mert azok [az] [asszonyok] a két szövetség, az egyik a Sinai hegyrõl való, szolgaságra szûlõ, ez Hágár, |
25. | Mert Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál. |
26. | De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja, |
27. | Mert meg van írva: Ujjongj te meddõ, ki nem szûlsz; vígadozzál és kiálts, ki nem vajudol; mert sokkal több az elhagyottnak magzatja, mint a kinek férje vagyon. |
28. | Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk. |
29. | De valamint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerint valót, úgy most is. |
30. | De mit mond az Írás? Ûzd ki a szolgálót és az õ fiát; mert a szolgáló fia nem örököl a szabad nõ fiával. |
31. | Annakokáért, atyámfiai, nem vagyunk a szolgáló fiai, hanem a szabadoséi. |
← Galatians (4/6) → |