Ezra (5/10)  

1. És prófétálának a próféták, Aggeus, a próféta és Zakariás az Iddó fia a zsidóknak, a kik valának Júdában és Jeruzsálemben, [szólván] nékik az Izráel Istenének nevében.
2. Akkor fölkelének Zorobábel, Sealtiél fia és Jésua, a Jósádák fia, és hozzá kezdének Isten háza építéséhez, mely Jeruzsálemben van, s velök valának Isten prófétái, támogatván õket.
3. Abban az idõben jöve hozzájok Tattenai folyóvizen túli helytartó, és Sethar-bóznai és társaik, és így szólának nékik: Ki adott néktek szabadságot, hogy e házat építsétek s e kõfalat készítsétek?
4. Ekkor megmondánk nékik ily módon, hogy kik ama férfiak névszerint, kik ez épületet építik.
5. És az õ Istenök szeme vala a zsidók vénein, hogy nem akadályozzák meg õket az építésben, míg az ügy Dárius elébe jutand, a mikor is levélben fognak felelni e dologra nézve.
6. Mássa a levélnek, melyet küldött Tattenai folyóvizen túli helytartó, és Sethar-bóznai és az õ társai, az Afarsakeusok, a kik a folyóvizen túl lakának, Dárius királyhoz.
7. Tudósítást küldének ugyanis hozzá, ekként levén az írva: "Dárius királynak minden békesség!
8. Tudtára legyen a királynak, hogy elmentünk Júda tartományába, a nagy Istennek házához, és az építtetik nagy kövekbõl, és fa rakatik a falakra, és e munka szorgalmatosan folyik, és jó szerencsés lészen az õ kezök által.
9. Ekkor megkérdénk azokat a véneket, ily módon szólván hozzájok: Ki adott néktek szabadságot, hogy e házat építsétek, s hogy e kõfalat készítsétek?
10. Sõt még neveiket is megkérdeztük tõlük, hogy tudassuk veled, hogy megírhassuk azon férfiak nevét, kik fejeik.
11. És ekképen felelének nékünk, mondván: Mi az Õ, a menny és föld Istenének szolgái vagyunk, és építjük e házat, mely ennekelõtte sok esztendõkön át meg vala építve, és Izráelnek egy nagy királya építé és végezé be azt.
12. De minekutána haragra ingerelték volt atyáink a mennynek Istenét, adá õket a Babilóniabeli Káldeus királynak, Nabukodonozornak kezébe, a ki e házat lerontotta, és a népet Babilóniába rabságra vitte.
13. Azonban Czírusnak, Babilónia királyának elsõ esztendejében Czírus király szabadságot adott, hogy Istennek ezt a házát megépítenék.
14. Sõt az Isten házához való arany és ezüst edényeket is, a melyeket Nabukodonozor hozott vala el a jeruzsálemi templomból s bevitte volt azokat a babilóniai templomba, kihozatá Czírus király a babilóniai templomból s adatá azokat annak a Sesbassár nevûnek, a kit helytartóul rendelt;
15. És monda néki: Vedd ez edényeket, menj és helyezd el azokat a jeruzsálemi templomba, és az Isten háza építtessék meg [elõbbi] helyén.
16. Ekkor ez a Sesbassár eljött, letevé az Isten házának alapkövét, mely Jeruzsálemben van, és attól fogva mindeddig építtetik, és még sem végzõdött be.
17. Mostan azért, ha tetszik a királynak, nézzen utána valaki a király kincstartó házában, ott Babilóniában, ha úgy van-é, hogy Czírus király szabadságot adott az Isten házának megépítésére, mely Jeruzsálemben van, s a király akaratját erre nézve küldje hozzánk."

  Ezra (5/10)