←  Ezekiel (21/48)  →
1. És lõn az Úrnak beszéde hozzám, mondván:
2. Embernek fia! fordítsd arczodat Jeruzsálem felé, és szólj a szent helyek ellen és prófétálj Izráel földje ellen!
3. És mondjad Izráel földjének: Így szól az Úr: Ímé, én reád [megyek,] és kivonszom kardomat hüvelyébõl, és kivágok belõled igazat és gonoszt.
4. Azért, hogy kivágjak belõled igazat és gonoszt, azért megyen ki kardom hüvelyébõl minden test ellen délrõl északig.
5. És megérti minden test, hogy én, az Úr vontam ki kardomat hüvelyébõl, [mert belé] többé vissza nem tér.
6. És te, embernek fia, nyögj! Derekad fájdalmában keserûséggel nyögj szemök láttára.
7. És lészen, mikor mondják néked: Miért nyögsz te? ezt mondjad: A hírért, mert beteljesedett: és elolvad minden szív és elerõtlenedik minden kéz és elcsügged minden lélek és minden térd elolvad mint a víz. Ímé beteljesedett és meglett, ezt mondja az Úr Isten.
8. És lõn az Úr beszéde hozzám, mondván:
9. Embernek fia! prófétálj és mondjad: Ezt mondta az Úr: Mondjad: fegyver, fegyver! megélesített és meg is fényesített!
10. Hogy öldököljön, megélesíttetett, hogy legyen villámlása, megfényesíttetett. Avagy örüljünk-é? Fiam [e] veszszeje megvet minden fát!
11. És adta azt megfényesítésre, hogy marokba fogják; megélesíttetett az a kard s megfényesíttetett, hogy adják a megölõnek kezébe.
12. Kiálts és jajgass, embernek fia! mert ez az én népemen lészen és Izráel minden fejedelmin: e kardra jutnak népemmel együtt, ezokért üss czombodra.
13. Már megpróbáltatott. De hát ha a vesszõ maga is vonakodnék? Nem úgy lészen, ezt mondja az Úr Isten!
14. Te pedig, embernek fia, prófétálj, és csapd össze tenyeredet, mert kettõs lesz a kard, most harmadszor; öldöklõ kard az, a nagy öldöklõ kard körüljárja õket.
15. Hogy elolvadjon a szív és sokan elhulljanak: minden kapujokban rájok vetem a kard villámlását, hisz villámlásra készült, öldöklésre kifényesíttetett!
16. Szedd össze magadat; tarts jobbra, tarts elõre, tarts balra, a merre éled irányozva van.
17. Én is összecsapom tenyeremet, és megnyugotom haragomat. Én, az Úr szólottam.
18. És lõn az Úr beszéde hozzám, mondván:
19. És te, embernek fia, csinálj magadnak két útat, a melyen jõjjön a babiloni király kardja; egy földrõl jõjjön ki mind a kettõ; s egy kezet véss föl, a városba vezetõ út fejénél vésd föl.
20. Útat csinálj, hogy jõjjön a kard az Ammon fiainak Rabbájára, aztán Júdára, a körülkerített Jeruzsálemre.
21. Mert megáll a babiloni király az útak kezdetén, a két út fejénél, hogy jövendõt láttasson; megrázza a nyilakat, megkérdezi a Teráfimot, megnézi a májat.
22. Jobbjába adta a jövendölés Jeruzsálemet, hogy állasson faltörõ kosokat, hogy nyissa száját ordításra, hogy üssön zajt trombitával, hogy állasson faltörõ kosokat a kapuk ellen, hogy töltsön sánczot, építsen tornyot.
23. De ez nékik hamis jövendölésnek látszik: szent esküik vannak nékik [Istentõl;] ám Õ emlékezetbe hozza vétköket, hogy megfogassanak.
24. Ezokáért ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy emlékezetbe hozzátok vétketeket, midõn nyilvánvalókká lesznek gonoszságaitok, hogy megláttassanak bûneitek minden cselekedeteitekben; mivelhogy eszembe juttok, kézzel megfogattok.
25. És te elvetemedett, te gonosztevõ, Izráel fejedelme, a kinek napja eljött az utolsó vétek idején:
26. Így szól az Úr Isten: El a süveggel, le a koronával! Ez nem lészen ez: az alacsony legyen magas, és a magas alacsony!
27. Rommá, rommá, rommá teszem azt; ez sem lesz állandó, míg el nem jõ az, a kié az uralkodás, és néki adom azt!
28. És te, embernek fia, prófétálj, és mondjad: Ezt mondja az Úr Isten Ammon fiairól és gyalázkodásukról, és mondjad: Fegyver, fegyver, öldöklésre kivont, megfényesíttetett, hogy ragyogjon, azért, hogy villámljék;
29. De mivel felõled hiábavalóságot látnak, hazugságot jövendölnek, hogy odatesznek téged a megölt gonoszok nyakára, a kiknek napjok eljött az utolsó vétek idején:
30. Tedd vissza hüvelyébe azt; a helyen, melyen teremtettél, származásod földjén ítéllek meg téged.
31. És kiontom reád haragomat, búsulásom tüzét fúvom reád, és adlak goromba férfiak kezébe, kik mesterek, [téged] elveszteni.
32. A tûz eledele leszel; véredet benyeli a föld; emlékezetbe nem jösz többé, mert én, az Úr szóltam.
←  Ezekiel (21/48)  →