←  Ezekiel (12/48)  →
1. És lõn az Úrnak szava énhozzám, mondván:
2. Embernek fia! pártos ház közepette lakol, kiknek szemeik vannak a látásra, de nem látnak, füleik vannak a hallásra, de nem hallanak, mert õk pártos ház.
3. És te, embernek fia, készíts magadnak vándorútra való eszközöket, és vándorolj ki nappal szemeik elõtt, és vándorolj ki helyedrõl más helyre szemök láttára; talán meglátják! mert õk pártos ház.
4. És vidd ki eszközeidet, úgy, mint vándorútra való eszközöket, nappal szemök láttára, te pedig menj ki estve szemök láttára, úgy a hogy a vándorok szoktak.
5. Szemök láttára lyukaszd át a falat, és azon át vidd ki.
6. Szemök láttára emeld válladra, a sötétben vidd ki, orczádat fedd be, hogy ne lásd a földet, mert csodajelül rendeltelek az Izráel házának.
7. Úgy cselekedtem azért, a mint parancsolva vala nékem; eszközeimet kihordám nappal, mint vándorútra való eszközöket, és este átlyukasztám a falat kezemmel; a sötétben kivivém, vállamra emelém szemök láttára.
8. És lõn az Úr beszéde én hozzám reggel, mondván:
9. Embernek fia! Nem mondta-é néked Izráel háza, ez a pártos ház: mit cselekszel?
10. Mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: a fejedelemnek szól ez a próféczia, ki Jeruzsálemben van, és Izráel egész házának, a mely ott lakozik.
11. Mondjad: Én csodajeletek vagyok; a mint én cselekedtem, úgy történik velök: fogságba, rabságra mennek.
12. És a fejedelem, ki közöttök van, vállát megrakván a sötétben, kimegyen; a falat átlyukasztják, hogy így vigyék ki õt, orczáit befedi, hogy ne lássa szemeivel [épen] õ a földet.
13. És kiterjesztem hálómat ellene, és megfogatik varsámban, és elviszem õt Bábelbe a Káldeusok földére, de azt nem fogja látni, és ott fog meghalni.
14. És mindeneket, kik körülte vannak az õ segítségére, és minden seregeit szélnek szórom mindenfelé, és kardot vonok utánok.
15. És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eloszlatom õket a pogányok közé, és szétszórom õket a tartományokba.
16. De meghagyok közülök kevés férfiakat a fegyvertõl, éhségtõl s döghaláltól, hogy elbeszéljék minden útálatosságukat a pogányok közt, a kik közé mennek, s hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
17. És lõn az Úr beszéde hozzám, mondván:
18. Embernek fia! kenyeredet rettegéssel egyed, és vizedet reszketéssel és félelemmel igyad.
19. És szólj a föld népének: Ezt mondja az Úr Isten Jeruzsálem lakóiról, Izráel földjérõl: kenyeröket félelemmel eszik és vizöket ájulással iszszák, hogy pusztaságra [vetkõzzék] földje bõségébõl minden lakói álnoksága miatt.
20. És a lakott városok elpusztulnak s a föld pusztaság lesz és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
21. És lõn az Úr beszéde hozzám, mondván:
22. Embernek fia! micsoda közmondástok van néktek Izráel földjén? hogy azt mondják: a napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látás.
23. Ezokért mondd nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Megszüntetem e közmondást és nem mondogatják azt többé Izráelben, sõt inkább mondd nékik: elközelgettek a napok, és minden látás teljesül.
24. Mert nem lesz többé semmi hiábavaló látás és hizelgõ jövendölgetés Izráel házának közepette.
25. Mert én szólok, az Úr; s a mely szót szólok, meglészen, nem halad tovább. Mert a ti napjaitokban, pártos ház, szólok egy szót és megcselekszem, ezt mondja az Úr Isten!
26. És lõn az Úr beszéde hozzám, mondván:
27. Embernek fia! ímé, Izráel háza ezt mondja: A látás, melyet ez lát, sok napra való, és messze idõkre prófétál õ.
28. Ezokért mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Nem halad tovább semmi én beszédem; a mit szólok, az a szó meglészen, ezt mondja az Úr Isten.
←  Ezekiel (12/48)  →