←  Exodus (9/40)  →
1. És monda az Úr Mózesnek: Menj a Faraóhoz és beszélj vele: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem:
2. Mert ha nem akarod elbocsátani és tovább is tartóztatod õket:
3. Ímé az Úr keze lészen a te mezei barmaidon, lovakon, szamarakon, tevéken, ökrökön és juhokon; igen nagy döghalál.
4. De különbséget tesz az Úr az Izráel barmai között és Égyiptom barmai között, és mindabból, a mi Izráel fiaié, egy sem vész el.
5. Idõt is hagya az Úr, mondván: Holnap cselekszi az Úr ezt a dolgot a földön.
6. Meg is cselekedé az Úr ezt a dolgot másodnapon, és elhulla Égyiptomnak minden barma, de az Izráel fiainak barma közül egy sem hullott el.
7. El is külde a Faraó, és ímé egy sem hullt vala el az Izráeliták barma közül: de a Faraó szíve kemény maradt, és nem bocsátá el a népet.
8. Az Úr pedig monda Mózesnek és Áronnak: Vegyétek tele markaitokat kemenczehamuval, és szórja azt Mózes az ég felé a Faraó szeme láttára.
9. Hogy porrá legyen Égyiptomnak egész földén, s emberen és barmon hólyagosan fakadó fekéllyé legyen Égyiptomnak egész földén.
10. Vevének azért kemenczehamut és a Faraó elé állának, és Mózes az ég felé szórá azt; és lõn az emberen és barmon hólyagosan fakadó fekély.
11. És az írástudók nem állhatnak vala Mózes elõtt a fekély miatt; mert fekély vala az írástudókon s mind az Égyiptombelieken.
12. De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem hallgata reájok, a mint megmondotta vala az Úr Mózesnek.
13. És monda az Úr Mózesnek: Kelj fel reggel és állj a Faraó eleibe és mondd néki: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.
14. Mert ezúttal minden csapásomat reá bocsátom a te szívedre, a te szolgáidra és a te népedre azért, hogy megtudd, hogy nincs én hozzám hasonló az egész földön.
15. Mert ha most kinyujtanám kezemet és megvernélek téged és a te népedet döghalállal, akkor kivágattatnál a földrõl.
16. Ámde azért tartottalak fenn tégedet, hogy megmutassam néked az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.
17. Ha tovább is feltartóztatod az én népemet és nem bocsátod el õket:
18. Ímé holnap ilyenkor igen nagy jégesõt bocsátok, a melyhez hasonló nem volt Égyiptomban az napságtól fogva hogy fundáltatott, mind ez ideig.
19. Most annakokáért küldj el, hajtasd be barmaidat és mindenedet, valamid a mezõn van; minden ember és barom, a mely a mezõn találtatik és házba nem hajtatik, - jégesõ szakad arra, és meghal.
20. A ki a Faraó szolgái közûl az Úr beszédétõl megfélemedék, szolgáit és barmait házakba futtatá.
21. A ki pedig nem törõdék az Úr beszédével, szolgáit és barmát a mezõn hagyá.
22. Az Úr pedig monda Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az égre, hogy legyen jégesõ Égyiptom egész földén az emberre, baromra és a mezõ minden fûvére, Égyiptom földén.
23. Kinyujtá azért Mózes az õ vesszejét az égre, az Úr pedig mennydörgést támaszta és jégesõt, és tûz szálla le a földre, és jégesõt bocsáta az Úr Égyiptom földére.
24. És lõn jégesõ, és a tûz egymást éré az igen nagy jégesõ közt, a melyhez hasonló nem volt az egész Égyiptom földén, mióta nép lakja.
25. És elveré a jégesõ egész Égyiptom földén mindazt, a mi a mezõn vala, embertõl baromig; a mezõ minden fûvét is elveré a jégesõ és a mezõ minden fáját is egybe rontá.
26. Csak a Gósen földén, hol Izráel fiai valának, nem volt jégesõ.
27. A Faraó pedig elkülde és hívatá Mózest és Áront, és monda nékik: Vétkeztem ezúttal; az Úr az igaz; én pedig és az én népem gonoszok vagyunk.
28. Imádkozzatok az Úrhoz, hogy legyen elég a mennydörgés és jégesõ, és akkor elbocsátlak titeket és nem maradtok tovább.
29. Mózes pedig monda néki: Mihelyt kimegyek a városból, felemelem kezeimet az Úrhoz; megszûnnek a mennydörgések és nem lesz többé jégesõ, hogy megtudd, hogy az Úré a föld.
30. De tudom, hogy te és a te szolgáid még nem féltek az Úr Istentõl.
31. A len pedig és az árpa elvereték, mert az árpa kalászos, a len pedig bimbós vala.
32. De a búza és a tönköly nem vereték el, mert azok késeiek.
33. És kiméne Mózes a Faraótól a városból és felemelé kezeit az Úrhoz, és megszûnének a mennydörgések s a jégesõ és esõ sem ömlik vala a földre.
34. Amint látá a Faraó, hogy megszûnék az esõ, meg a jégesõ és a mennydörgés, ismét vétkezék és megkeményíté szívét õ és az õ szolgái.
35. És kemény maradt a Faraó szíve, és nem bocsátá el az Izráel fiait, a mint megmondotta vala az Úr Mózes által.
←  Exodus (9/40)  →