←  Ecclesiastes (3/12)  →
1. Mindennek rendelt ideje [van], és ideje [van] az ég alatt minden akaratnak.
2. Ideje [van] a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.
3. Ideje [van] a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
4. Ideje [van] a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
5. Ideje [van] a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyûjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstõl való eltávozásnak.
6. Ideje [van] a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megõrzésnek és ideje az eldobásnak.
7. Ideje [van] a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
8. Ideje [van] a szeretésnek és ideje a gyûlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.
9. Micsoda haszna van a munkásnak abban, a miben õ munkálkodik?
10. Láttam a foglalatosságot, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy fáradozzanak benne.
11. Mindent szépen csinált az õ idejében, e világot is adta az [emberek ]elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja [mindazt] a dolgot, a mit az Isten cselekszik kezdettõl fogva mindvégig.
12. Megismertem, hogy nem tehetnek jobbat, mint hogy örvendezzen [kiki,] és hogy [a maga] javát cselekedje az õ életében.
13. De még az is, hogy az ember eszik és iszik, és jól él az õ egész munkájából, az Istennek ajándéka.
14. Tudom, hogy valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni; és az Isten ezt a végre míveli, hogy az õ orczáját rettegjék.
15. A mi [most] történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult.
16. Láttam annakfelette a nap alatt, hogy az ítéletnek helyén hamisság, és az igazságnak helyén latorság van.
17. És mondék magamban: az igazat és a hamisat megítéli az Isten; mert minden [ember] akaratjának ideje van, és minden dolognak õ nála.
18. Így szólék azért magamban: az emberek fiai miatt [van ez így], hogy kiválogassa õket az Isten, és hogy meglássák, hogy õk magokban véve az oktalan állatok[hoz hasonlók].
19. Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlõ végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.
20. Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz.
21. Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?
22. Azért úgy láttam, hogy semmi sincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen az õ dolgaiban, mivelhogy ez az õ része [e világban:] mert ki hozhatja õt [vissza,] hogy lássa, mi lesz õ utána?
←  Ecclesiastes (3/12)  →